Tudnivalók

A 2018-as zarándoklatra való jelentkezés április 30-án lezárult.

Kedves Barátaink, Zarándokok!

Nagyon örülünk, hogy az idén is ilyen sokan leszünk. Kérjük, úgy gyere el zarándokolni, hogy a közösség része leszel és ne úgy, mint egy programra, ahol várod, hogy igényeidet kiszolgálják. Itt egymás szolgái leszünk, mindenki azt hozza, aki ő maga, és a saját tehetségével járul hozzá a zarándoklathoz. Biztosak vagyunk benne, hogy rengeteg új élménnyel fogunk gazdagodni, és újra valami olyat fogunk megismerni magunkból, egymásból, az Istenből, amit eddig nem.

„Boldogok a tiszta szívűek, ők meglátják Istent” (Mt 5,8) – Idei zarándoklatunk mottójaként Jézus szavait idézzük, amelyek a hegyi beszédben hangzottak el. Átélhetjük, hogy ezek az igék az út során bekopogtatnak a szívünkbe, megszólítják félelmeinket és vágyainkat, közelebb visznek magunkhoz és egymáshoz.

Nagy kihívás egy ekkora közösségbe belecsöppenve annak részévé válni: együtt mozogni, lépni, lélegezni. Add át magad ennek az élménynek! Ebben támaszkodhatsz a szervezőkre, akik vezetik a menetet. Ha figyelmünkkel kapcsolódunk egymáshoz, az simábbá teszi az utunkat.

Menetrend:

Érkezés

Fontos: Idén a győri bencés rendház épületeinek felújítása miatt sajnos nem tudunk Győrből indulni, ezért a zarándoklat egy nappal később kezdődik, a győri nap ebben az évben kimarad.

Találkozás: július 6-án pénteken, 10 és 12 óra között a pannonhalmi bencés gimnáziumban. Ebéddel várunk, úgyhogy ha csak később érnél ide, kérünk, értesíts minket.

Ha autóval jössz és van szabad helyed, ebben a táblázatban gyűjthetsz útitársakat, a többiek itt csatlakozhatnak hozzád.

Napi szakaszok

  • 1. nap: július 6. Találkozás és regisztráció Pannonhalmán
  • 2. nap: július 7. Pannonhalma-Bakonyszentlászló, 25 km
  • 3. nap: július 8. Bakonyszentlászló-Bakonybél, 21 km
  • 4. nap: július 9. Bakonybél-Veszprém, 29 km
  • 5. nap: július 10. Veszprém-Tótvázsony, 24 km
  • 6. nap: július 11. Tótvázsony-Tihany, 17 km
  • 7. nap: július 12. Tihany: Délben lehet értünk jönni a szülőknek, barátoknak.

Szállás, étkezés

Az út során többször le kell mondanunk olyan kényelmi szempontokról, amik otthon vagy egy panzióban adottak. A tisztálkodás általában egy gyors zuhanyzást jelent, az éjszakai szálláshely pedig többnyire iskolai tornatermet vagy ahhoz hasonló körülményeket, alvást az általad hozott polifoamon és hálózsákban.

Idén több szálláson is felújítás zajlik, emiatt a megszokottnál szűkösebb lesz a hely. Kérjük, ha ez számodra elfogadható, hozz sátrat!

Szálláshelyek:

  • július 6. Pannonhalma: Bencés Gimnázium kollégium hálói, osztálytermek
  • július 7. Bakonyszentlászló: tornaterem, iskola aulája, sátor
  • július 8. Bakonybél: Erdők Háza, Bakony Hotel, sátor
  • július 9. Veszprém: középiskolás kollégium, szobák és termek
  • július 10. Tótvázsony: tornaterem és osztálytermek az iskolában, sátor
  • július 11. Tihany: az Apátság zarándokszállása, iskola aulája
A zarándoklat alatt fiúk és lányok külön helyeken alszanak.

Napközben közösen, magunknak készítjük elő az étkezéseket, este a szálláshelyen kapunk meleg ételt. Az ételérzékenységekre és speciális igényekre a körülményekhez képest igyekszünk figyelni: ahol főznek ránk, ott ezeket előre jelezzük. Ha hozol magadnak élelmiszert, annak tárolására biztosítunk helyet a kisbuszban. Naponta megyünk bevásárolni, a regisztrációkor egyeztetni tudjuk, mire lehet szükséged az út közben.

Költségek:

diákoknak 15000, egyébként 20000 Ft[miért?] (a regisztrációkor a helyszínen, készpénzben), amely tartalmazza a napi háromszori étkezést meleg vacsorával, a mikrobuszos kíséretet, ima- és programfüzetet és a zarándoklat pólóját.

Mire lesz szükséged?

  • Alváshoz: pizsamának pamut ruha, pl. tréningruha, vagy póló és boxeralsó. Hálózsák és izolír (polifoam, laticel), sátor.
  • Tisztálkodáshoz: Tisztasági csomag: fogkefe, fogkrém, szappan, sampon, törülköző, papucs. Jó, ha minden kicsi, vagy csak kevés van a flakonban.
  • Evéshez: bicska, konyharuha, strapabíró pohár, kulacs - ezeket használva kevesebb hulladékot termelhetünk.
  • Ruházat: 5-7 póló, 7 db alsónadrág/bugyi, 7+ pár zokni, rövidnadrág (esetleg szoknya), hosszúnadrág, ing (blúz), pulóver, váltó cipő (szandál). Eső esetén: esőkabát, hideg esetén: meleg ruha, meleg esetén: szellős ruha, fürdéshez: fürdőruha.
  • Okmányok: személyi igazolvány, lakcímkártya, diákigazolvány, TAJ kártya, jogosítvány. A 18 éven aluliaktól ezt a szülői nyilatkozatot is kérjük kinyomtatva és aláírva.
  • Egyéb: Egy válltáska vagy kicsi hátizsák, amiben a vizet, poharat, bicskát hozod, ez nem feltétlenül szükséges mindenkinek, 2-3-an össze lehet állni. Rózsafüzér, Biblia vagy Újszövetség (nem kötelező), napló+toll, ha írni szeretnéd, hogy mi történik veled. Fényképezőgép+elem, ha fotózni szeretnél. Spárga, zsebkendő, WC papír. Pénzre gyakorlatilag nem lesz szükség, csak az útiköltséghez és ha valami emléket szeretnél vásárolni magadnak. A részvételi díj fedezi a szállást, étkezést, zarándokfüzetet.

Amit ne hozz magaddal: Ne hozz zenét vagy filmet lejátszó szerkezetet! Kérjük, mobiltelefonodat az úton ne használd; sőt, ha megteheted, ne is kapcsold be 6 napon keresztül[miért?]. Ezt érdemes előre tudatni a hozzátartozóiddal, hogy ne érje őket váratlanul. Ha bármi baj lenne valakivel, azonnal értesítjük a jelentkezéskor megadott személyt. Idén biztosítunk lehetőséget arra, hogy leadd a telefonodat.

A zarándoklat telefonszáma: +36 70 539 2950, ezen keresztül kereshetnek, ha feltétlenül szükséges.

Gyakorlati jótanácsok

  • Legyen jó, kényelmes cipőd (semmiképpen sem új)! A bakancs jól fogja a bokát, de ha nincs, vagy nem abban szoktál kirándulni, jó lehet a sportcipő, vagy a strapabíró szandál is.
  • A zarándoklat előtt vágd le a körmödet a lábadon!
  • Hozzál magaddal zsíros, hámképző krémet (pl: körömvirág kenőcs, de a disznózsír is jó, fontos, hogy a doboza jól zárjon), amivel reggelenként bekenheted a lábadat! Így a cipőd és a zoknid nem dörzsöli ki a bőrödet. Be kell kenni: sarok, lábujjak köze, talp bütykei, esetleg ágyék, combok dörzsölődésénél.
  • Hozzál magaddal ragtapaszt arra az esetre, ha mégis vízhólyagok nőnének a lábadon! Létezik speciális vízhólyag ragtapasz.
  • Hozzál magaddal kalapot, sildes sapkát vagy kendőt, ami megvéd a napszúrástól!
  • Hozzál magaddal naptejet, ami megvéd a leégéstől!
  • Legyen nálad kulacs vagy flakon, amiben vizet hozol magaddal és újra tudod tölteni!
  • Ha van olyan gyógyszer, amit szedned kell, ne felejtsd otthon!
  • Sokan használnak különféle túrabotokat, ezek tehermentesítik a lábat, ami egy ilyen hosszú úton könnyebbséget jelent. Természetesen a legegyszerűbb fahusáng is megteszi.
  • Ha hosszúnak és fárasztónak érzed az egész napos gyaloglást, délelőtt sokat tudsz segíteni a vásárlásban és az ebéd előkészítésében való részvétellel.
  • Autóvezető szolgálatra is délelőtt van nagyobb szükség. Ha az útvonal megengedi, 1-2 órán belül csatlakozni tudsz a többiekhez. (B kategóriás jogosítvánnyal kisbuszt, furgont kell vezetni)

Nagyon várjuk a találkozást és a közös utat! Ha bármi kérdésed van, írj nyugodtan!

a szervezők