Szent Benedek Zarándoklat a barátok útján

Idén harmadik alkalommal vágtunk neki hogy gyalog felkeressük a Magyarországon élő bencés közösségeket. Naponta imádkoztuk a bencések imáit: a laudest, a napközi imaórát és a vesperást. Minden évben Pannonhalmáról indulunk és Bakonyszentlászló, Zirc, Bakonybél, Veszprém, Tótvázsony állomásokkal érünk Szent Benedek ünnepére, július 11-ére Tihanyba, az ünnepi vesperásra. Nem azért indultunk el csupán, hogy erre az eseményre odaérjünk Tihanyba. Az igazi cél az, hogy az Isten felé vezető úton járjunk. Amikor keresem a szavakat, hogy a zarándoklás lényegéről írjak, folyamatosan a TALÁLKOZÁS szó jut eszembe. Öt napon keresztül gyalogoltunk, imádkoztunk, elcsendesedtünk, és közösséget vállaltunk a zarándok társainkkal. Zarándokolni annyit jelent, hogy időt áldozok az Istenre, kersem az Istent, keresem a Vele való találkozást. Hiszen mindent, ami nem közvetlenül én vagyok, magam mögött hagyok, az otthonomat, a tárgyaimat, a munkámat, vagy egyéb feladataimat, és Rá bízom magam. Nagyszerű élmény, hogy amint Neki ajándékozom az időmet, elkezdi azt alakítani. Ez olyan egyszerű dolgokhoz vezet el, mint a természet, a csönd, a szellő simogatása, a zarándoktárs barátsága, és önmagam. Egy Isten által teremtett, emberi léptékű világba kerülök, gyalog megyek egyik helyről a másikra, mint Jézus tanítása során. Egészen más így bemenni egy községbe, mert nagyobb bennem a tisztelet az ott élők és az általuk épített környezet iránt. Ebben az autó nélküli imádságos gyaloglásban az élet új dimenziói nyílnak meg. Voltak, akik csak néhány napra csatlakoztak, de mindenki megfogalmazta, hogy első pillanattól úgy érezte, a közösség befogadta. Számunkra ez nem is volt tudatos, de valóban segítői voltunk egymás istenkeresésének. Közösség voltunk és úgy kaptuk egymást, mint egy családban. Mindannyiunk számára fölemelő élmény volt a veszprémfajszi keresztút végén a közös szentmise. Igaz találkozások jöttek létre vendéglátóinkkal is: a pannonhalmi, bakonybéli szerzetesekkel és oblátusokkal, a veszprémi bencés öregdiákokkal, a tótvázsonyi reformátusokkal és a tihanyi atyákkal. Nagyon szép volt zarándokként megérkezni Félix atya aranymiséjére Tihanyba. A korábbi résztvevők közül páran most barátjukat is elhozták, így lettünk többen. A lelkesedésüket látva jövőre bizonyára még többen leszünk, amikor ismét végigjárjuk a barátok útját. Természetesen mindenkit szeretettel várunk.

Csizmazia Bulcsú (Ph, 92)

(BDSz Hírlevél 2006/2.)