VERSEK ÉS ÉNEKEK

Harmadszor a Szent Benedek Zarándoklaton

Idén harmadszor vágtam neki a Pannonhalma és Tihany - két szent hegy és hely - közötti 125 km-es zarándokútnak. A mostani zarándoklat vezérmotívuma Lukács evangéliumából vett idézet volt, a tékozló fiú történetének talán legszebb mondata: „Atyja már messziről meglátta és megesett szíve rajta, majd elébe ment, nyakába borult s megcsókolta.” Ezt énekeltük el antifónaként az útba eső keresztek és templomok előtt.

Az elmúlt években is elmentünk a Pannonhalmi Téglagyár előtt, és mindig kísértett a gondolat, hogy talán meg kellene állni Radnóti Miklós emlékművénél, aki itt töltötte életének utolsó éjszakáját. Most még inkább aktuálissá tette a költő születésének 100. évfordulója, azt, hogy megálljunk és emlékezzünk. A 62 fős zarándok csoportból az emlékmű előtt előlépett egy bölcsész hallgató – minden előzetes koreográfia nélkül – és gyönyörűen elmondta Radnóti versét, a „Sem emlék, sem varázslat” c. verset, amelyet a költő utolsó munkaszolgálatra történő bevonulása előtti napjaiban írt.

„Eddig úgy ült a szívemen a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a sok négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám, s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett s tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.”

magasban élem át mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantasz, barátom, fordulj el és legyints.
hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki nincs.”

Bors Anikó zarándoktársunk versmondása után felolvastam Pannonhalmán előző este kapott, talán még formálódóban lévő verset, melynek címe: „Fenyő a várban”. Álljon itt ebből is egy rövid részlet:

„A gyárnál van Radnóti Miklós szobra,
kit költővé tett vándorló fájdalma,
Bori noteszát könnyezve lapozta,
itt verseit vérével dedikálta.
Azt álmodhatta, mi egy tetszhalottnak
valóban sikerült, varázserőt kap,
fölkel, a kapunál bebocsáttatik,
megmenekül, és Fanni jelentkezik.
 
De reggel a halál kapuja várt rá,
és Abdánál megásta saját sírját.
Mint egy próféta, megverselte korát,
és őt az élet könyvébe beírták.”

Az emlékműtől Ravazd felé vettük utunkat, majd szokás szerint Gicnél ebédeltünk. A zarándoklatra velünk jött Cirill atya is, így a zarándok-közösség minden nap részt vehetett szentmisén, és út közben gyónási lehetőséget is biztosított. Mire az első szálláshelyünkre, Bakonyszentlászlóra megérkeztünk, megjött a hűsítő zápor is, egész éjszaka dörgött, villámlott és szakadt az eső, de reggelre elállt, és a közös szentmise és laudes után már napsütésben indulhattunk Bakonybél felé.

Bakonybélben a megújult bencés közösség fogadott bennünket finom vacsorával, és javuló szállás-lehetőséggel. Ahogy Bakonybélből a bencés közösség áldásával Kőrishegy felé indulva megyünk a Bakonyban, találjuk Szent Gellért emlékhelyét és forrását. A gyaloglás közben a már említett versmondó zarándoktársunkkal beszélgettem, és eközben elmondta, hogy az utóbbi időben szívesen mond Nagy Gáspár verseket. És ott a bakonyi gyalogösvényen elmondta Nagy Gáspár „A fény megérkezik” c. versét.

„Itt vagyunk
és most már ez lesz otthonunk
ez a berendezetten is ideiglenes világ
ahol
tapintható a föld a víz a nád
és a hegy
és a hegy tövén a kőkereszt
amint tapintja ízleli csókolja a fény
a valahonnan valahová utazó örök sugár
minden megszentelt évszak vándora
mely áthatol nappalon és éjszakán
 

 
mert szemközt az árulás
útja kanyarog
az Olajfák hegyén
de itt, de itt
mégis boldog voltam
ahogy Ágoston mondaná
moriebar vitaliter
megint
megint
életre haldokoltam.”

A következő állomás a szép bakonyi falu, Hárskút, ahol egyik zarándoktársunk édesanyja gondoskodott az ebédünkről, mindössze 250 palacsintát sütött, ami erőt adott ahhoz, hogy a zarándoklatok történetében először eltévedés nélkül érjünk Veszprémbe. Ehhez persze az is kellett, hogy néhány héttel a zarándoklat előtt Szalai Miklós (Ph 69) barátunk kijelölje az egyenes és járható utat Veszprém felé. A tükörtojás jelek megbízható jelzésnek bizonyultak, így frissebben érkeztünk meg Veszprémbe, ahol, mint mindig, most is a veszprémi öregdiákok fogadtak finom vacsorával és hideg sörrel bennünket. Miután valóban frissen érkeztünk meg, itt a jókedvé volt a főszerep, ugyanis a fiatalok költött énekével előadták a zarándoklat történetét, mindnyájunk derültségére. Utána már négyszólamú énekeket is énekeltünk, illetve felhangzott a kánon is: „Az Úr a pásztorom, jó pásztor Ő…” Ez az éjszaka a zarándoklat legszebb éjszakája, hiszen a Davidikumban megfelelő szállás-lehetőség várt bennünket. Tovább javította komfort érzetünket az, hogy Cirill atya vállalta az emeletes ágy emeleti pozícióját, így mi Szalai Miklóssal maradhattunk a jól megszokott földszinten.

A negyedik napon Veszprémfajsz felé haladtunk, igen szép időben. Most – először – a templom is nyitva volt, és hívek fogadtak bennünket. A templombelső tiszta fehér, a padok, az oltárok, a terítők teljesen fehér színűek, ami számunkra szokatlan, de nagyon szép. Itt a déli órákban mondtuk el a napközi imaórát, a bevezető antifónával: „Áldd az Urat, áldjad, lelkem, jótetteit ne hagyd elfelednem!” A szentmisében Cirill atya homíliájában megemlékezett az aznap ünnepelt Gorkumi vértanúk helytállásáról, példát adva mai utódaiknak is. A szentmise után a keresztút felé vettük utunkat, ahol a festői környezetben elhelyezett stációk mellett végigjártuk Jézus szenvedésének állomásait. A stációk végén a Kálvária dombon közösen énekeltünk, majd ezt követően a néhány helyi, idős asszony - akik végigjárták velünk a keresztutat - elénekeltek nekünk három éneket, német nyelven, mely énekeket ők is énekelnek a keresztút járásakor. Itt válaszul mi pedig elénekeltük Teodóz atya gyűjteményét, az Aranymiatyánkot.

A zarándokút talán legértékesebb állomása a tótvázsonyi esti beszélgetés, amit már visszatérően a református templomban tartunk. Itt mondja el mindenki röviden és tömören a zarándokúton szerzett tapasztalatait, élményeit. Jó lenne, ha egyszer valaki összegezné ezeket, mert tanulságos az, hogy a hatvanegynéhány ember közül kit mi érintett meg, mi az, ami arra indítja, hogy újból és újból útrakeljen. Nekem ezen a zarándoklaton két különös élményt jelentett Cirill atya szolgáló szeretetének megtapasztalása, illetve Arnold testvér (akit azóta diákonussá szenteltek és szentelésén a zarándokok fele vele együtt ünnepelt) és Aradi Laci barátunk zenei élményt is nyújtó szép énekvezetése, éneke. Jó volt Cirill atya mellett zarándokolni és gyalogolni – nemcsak azért, mert felment az emeletes ágyra – hanem azért is, mert így ezek után meg tudjuk különböztetni a bükkfát a tölgyfától, a közönséges füvet és gyomot a lándzsás útifűtől, és azt is tudhatjuk, hogy a halak nem isznak, bár módjuk lenne rá. A tapasztalat az, hogy életkortól függetlenül mindannyiunkat megérint a zarándoklat szellemisége, évenkénti vezérmotívuma, a csend és a beszélgetések váltakozása, a közös rózsafüzér elmondása, a közösségi szolgálat megtapasztalása, a keresztút, a közös szentmisék és imaórák mind-mind lelki élmények forrásai .

Az ötödik napon az eső játszotta a főszerepet. Így legalább megtapasztaltuk azt is, hogy mi lett volna akkor, ha az úton végig esett volna, illetve milyen érzés 20 km-t bokáig érő sárban gyalogolni. Az eső és a rossz idő miatt elmaradt a szokásos dinnyeevés Aszófőn, inkább már azt vártuk, hogy mikor érkezünk Tihanyba, ahol fedél lesz a fejünk felett. A Tihany felé vezető útnál, az Árpádkori kistemplomnál már Búlcsú felesége, Kata várt bennünket a gyerekekkel, és így együtt vonultunk föl a Tihanyi Apátsági templomba. Tihanyban harangzúgáson kívül Richárd atya gondoskodó szeretete várt minket, ami megfelelő szállásban és kiváló ebédben is megnyilvánult. Este a közös vesperás és szentmise főcelebránsa győri diáktársunk, Ternyák Csaba érsek úr volt, majd utána következett a Szent Benedek napján elmaradhatatlan halászlé és a vidám éneklés.

Most már visszatérően Richárd atya megajándékoz bennünket a zarándoklat végén egy következő évi naptárral, melynek borító fedelén ott áll a zsoltáridézet: „Keresd a békét és járj utána”. Idén is, jövőre is!

Kecskemét, 2009. augusztus 28-án, Szent Ágoston ünnepén

Dr. Jobbágy Lajos

(Ph 69)