Ha a zsolozsma nem szólna, hasztalan lenne szólni róla.
Ha a zsolozsma nem szólítana meg, nem szólna rólam, hozzám, hasztalan lenne szólni róla.
A Szentlélek ihlette bibliai zsoltárokban Isten szava szól hozzánk. A bibliai zsoltárokat imádkozva Isten szavával szólunk Őhozzá a Szentlélek indíttatására. Jézus Krisztus, amikor a Lélek vezetésével a kísértést élte át, a zsoltárimádság visszhangját hallhatta, illetve mielőtt a kereszten kilehelte lelkét, zsoltárt imádkozott. Ugyancsak zsoltárimádság szól prófétai módon Jézus haláláról és feltámadásáról:
Örvend a szívem, és ujjong a lelkem,
sőt testem is reményben nyugszik el.
Mert nem hagyod lelkem a holtak honában,
és nem engeded, hogy szented pusztulást lásson.
Az élet útját mutatod meg nékem. (Zsoltár 15:9-11)
Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó, aki egyszersmind az Emberfiai is – a sorsközösség tapasztalatát vállalva az emberrel és az embert Isten elé állítva – értünk és velünk imádkozik a zsoltárokban.
Vajon Jézus hogyan imádkozhatott a szolgálatát alakító zsoltárversekkel? Mi hogyan imádkoznánk a Jézus imádságában is szereplő emberélményt megfogalmazó Isten szavával?
„Bár a Szentírás minden könyve Isten kegyelmét leheli, leginkább mégis a Zsoltárok drága könyve teszi ezt. […]
[…] a Zsoltárok könyvében mindenki számára van üdvös mondanivaló, és van gyógyszer az ember üdvösségére. Bárki olvassa, talál benne olyat, amit különleges orvosságként felhasználhat a saját szenvedélyeinek a sebeire. Aki küzdeni akar, az olyannak találja a Zsoltárok könyvét, mint a lelkek sportcsarnokát vagy sportpályáját, felszerelve az erények összes fajtájához szükséges eszközökkel, ahol ki-ki azt választhatja ki magának, amit alkalmasabbnak talál arra, hogy könnyebben elnyerje a győzelem koszorúját.
Ha valaki az ősök tetteit akarja tanulmányozni és utánozni, egyetlen egy zsoltárban is megtalálja röviden az atyák teljes történetét. Az emlékezet kincstárát olvassa egy összefoglalásban. Ha valaki a törvény értelmét kívánja megismerni, amelynek teljessége a szeretet köteléke, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja (Róm 13, 8), az azt olvassa a zsoltárokban, hogy mekkora szeretettel vállalta Krisztus egymaga a súlyos szenvedéseket, hogy megszüntesse egész népe nyomorúságát. Megtudja a zsoltárból, hogy a szeretet dicsősége épp oly nagy, mint az erények koronája.
Mit mondjak a zsoltárok jövendöléseinek az értelméről? Amit mások homályosan hirdettek, az a zsoltárokban nyílt és világos ígéretként hangzik el […] A zsoltárok azonban nemcsak azt jövendölik meg, hogy megszületik Jézus, hanem azt is, hogy magára veszi az üdvöt hozó testi szenvedést, hogy meghal, feltámad, felmegy a mennybe, és ül az Atya jobbján. Amit egyetlen egy ember sem mert ajkára venni, azt egyedül a zsoltárban hirdeti a próféta, amit majd később maga az Úr is meghirdet evangéliumában.” (Szent Ambrus püspök magyarázata az 1. zsoltárról [CSEL 64, 4-7; Lit.Hor. 3:289; PhZs 5:65-66])
A zsoltár az istenfélő ember imádsága – azé, aki hisz és remél Istenben, aki szereti Istent, és akit Isten szeret. Az istenfélő személy Isten színe előtt éli életét, és a zsoltárok szerint Isten szava ad értelmet az ő életének. „Krisztus földi életében hangos kiáltással és könnyhullatással imádkozott és könyörgött ahhoz, aki meg tudja menteni a haláltól. Istenfélelme miatt meghallgatásra is talál.” (Zsid 5:7; mottó a 16. zsoltárhoz, PhZs II. 747.)
A zsoltározó a zsoltárok sok-sok szerzőjének eggyé szerkesztődött szövegét teszi magáévá, és saját nevében forgatja szívében és szájában. (Vö. Paul Beauchamp, A zsoltárok világa, Pannonhalma: Bencés Kiadó, 2003, 12.)
A zsoltár „[n]em valamiről akar szólni, hanem olyan lelki és pszichikai feltételeket próbál teremteni a félhangos olvasás, a zsoltár ízlelgető elmélkedése révén, amelyek elvezetnek ahhoz a spirituális élményhez, áhítathoz, amelyet az imádkozó keres”. (Simon T. László: Hozzatok szavakat magatokkal: Közelítések a zsoltárokhoz, Bakonybél: Szent Mauríciusz Monostor, Budapest: L’Harmattan, 2007, 101.)
A zsoltár, a zsoltár imádkozása „belülről alakítja át az embert”. (Simon 98)
„A zsoltárok szavaiban nemcsak Isten nyilatkoztatja ki magát […] hanem az embert is kinyilatkoztatja magának az embernek” és „hatékonyan munkálják átalakulásunkat.” (Simon 116)
A zsolozsma a megszentelt hagyomány által kialakított egyházi imádság.
A remeték korában egy nap alatt imádkozták a 150 zsoltárt.
A II. Vatikáni Zsinat utáni zsolozsma négy hétre rendezkedett be.
Szent Benedek egy hétre osztotta be a zsoltárimádkozást, és elfogadja, hogy más másként rendezze el, ha úgy látja jónak.
Az idei zarándoklaton ez utóbbi elv érvényesült. A zsolozsma-szemelvények részben követik a bencés házak zsolozsmázó gyakorlatát, ehhez illeszkednek, másrészt a július 11-ei Szent Benedek-ünnepre készítenek elő.
A zsoltározás, a zsolozsmázás Isten dicsérete és az ember megszentelése.
„Dicsérd, lelkem, az Urat!
Egész életemben az Urat áldom,
amíg élek, Istenemnek zsoltárt zengek.” (Zs 145:1-2)
A Dávidnak, Salamonnak és másoknak tulajdonított énekelt, hangszerrel is kísérhető költemények műfajszerű megnevezése a zsoltár. Dallamkincse a mediterrán vidék – az ószövetségi műveltség, az ógörög himnusz- és ódaköltészet, valamint az itáliai éneklés – zenei szokásaiból forrásozik. A hagyományos egyházi gyakorlatban a dallamokat Nagy Szent Gergely pápa indítványára rendezték, róla kapta nevét a gregorián ének.
Annak idején a gyermek Jézust felvitték a templomba, hogy bemutassák az Úrnak; ennek kapcsán Simeon a zsoltárok stílusában imádkozott. A tizenkét éves Jézus a családjával felment a templomba a húsvét ünnepi szokása szerint, s három napig tartózkodott ott, mert Atyja házában kellett lennie; közben a rabbikkal beszélgetve a mózesi törvényről, a prófétákról és a zsoltárokról eshetett szó. Végül Jézus bevonult a városba, szenvedéstörténete színhelyére, a zsoltáridézetekkel kikövezett keresztútra. Ez a hely az ő egyetlen és örök áldozata révén oly tökéletes szentéllyé lett, amelyet nem emberkéz alkotott, hisz tulajdon vérével örök megváltást szerzett az örök Lélek által önmagát ajánlva föl, hogy mi az élő Istennek szolgáljunk (vö. Zsid 9:11-14). „Benne kapcsolódik egybe az egész épület, s emelkedik az Úr szent templomává. Benne épültök egybe ti is a Lélek által Isten hajlékává.” (Ef 2:21-22) „Mi vagyunk Krisztus háza, ha szilárdan kitartunk mellette, és megmaradunk a hitben s a győzelmes reményben.” (Zsid 3:6)
Látták bevonulásodat, Isten,
hogyan vonultál be a szentélybe,
Istenem, Királyom. […]
„Ünnepi kórusban dicsérjétek az Istent,
[…] az Urat áldjátok!” […]
Mutasd meg hatalmadat, Istenünk,
erősítsd meg, amit bennünk műveltél! […]
Csodálatos vagy, Isten, szentélyedben! […]
Istenünk legyen áldott! (Zsoltár 67:25.27.29.36)
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek „lélekben és igazságban” (Jn 4:23.24).
Szóljon a zsolozsma!
Hangozzék a zsoltár!
Mutassa és vezesse „az élet útját”!
Tóta Péter Benedek