SZBZ 2020

Kedves Zarándoktestvérünk!

„Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, övék a mennyek országa”

Az eddigi években többször is megtapasztaltuk, hogy az Ige, amire rábízzuk magunkat, megelevenedik, testet ölt közöttünk. Nagyon mélyen, a zsigereinkig hatolóan történt meg ez most. Az utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy az idei Szent Benedek zarándoklaton újra társak leszünk, és együtt tehetjük meg az utat Győrtől Tihanyig. A hétvégén Bakonybélben ültünk össze a szervezőkkel, hogy előkészítsük az idei zarándoklatot, és vállalható döntést hozzunk ebben a rendkívüli helyzetben. Úgy látjuk, hogy a szabályokkal és körülményekkel  kapcsolatban még mindig nagy a bizonytalanság, és a járvány terjedésének kiszámíthatatlansága sem engedi meg, hogy kockázatnak tegyük ki közösségünket és vendéglátóinkat.

Így az idei zarándoklatot üldözöttségből, féltő szeretetből lemondjuk.

Ugyanakkor mi, szervezők úgy érezzük, hogy az idén ebben a helyzetben kaptunk egy lehetőséget saját zarándok-mivoltunk mélyítésére, amikor szervezői feladatok nélkül, egyszerűen csak zarándokként megtehetjük az utat együtt, egy kis közösségként. Megfogalmazódott bennünk, hogy elsősorban mi is zarándokok vagyunk és csak másodsorban vagyunk szervezők. Az elmúlt másfél évtized alatt igyekeztünk Isten kezében eszközzé válni, egymást és benneteket szolgálni. Úgy érezzük, hogy az eltelt idő távlatában szükségessé vált, hogy mi is megújítsuk magunkban a zarándok lelkületet, az élő Istennel való kapcsolatnak időt adva. 

Az üldözöttek boldogságának ígéretére hangolódunk az idei úton lelki közösségben veletek, mert biztosak vagyunk benne, hogy a megszokott júliusi időpontban lélekben többen velünk tartotok majd. Még az is lehet, hogy akik évek óta velünk jöttetek, a környezetetekben ti is útra keltek, szerveztek magatoknak kisebb zarándoklatokat ebben az időben. Zarándokfüzetet az idén is készítünk, ez segíthet, hogy az imádságban közösségben legyünk a napszakok imaalkalmain (a füzet a honlapon lesz majd elérhető). 

A tihanyi Szent Benedek ünnep (2020. július 10. 18:00 óra) nyilvános alkalom lesz, ahol mindenki saját felelőssége és döntése szerint részt vehet, az akkori, aktuális járványhelyzet szabályait betartva. Felajánljuk, hogy ha vágyat érzel a közös zarándoklásra, aznap reggel 6:45-kor Tótvázsonyban az aktuális szabályok betartásával csatlakozz hozzánk, és így együtt érkezhetünk meg az ünnepre. Kérünk, számíts arra, hogy ételedről és szállásodról magadnak kell gondoskodnod.

Életetekre, családotokra Isten áldását kérve, szeretettel:

a Szent Benedek zarándoklat szervezői