Szent Benedek Zarándoklat 2021
Az idei volt a 18. alkalom, hogy útnak indultunk Tihanyba, a Szent Benedek-ünnepre. Jól illett ide a nagykorúságot jelképező szám, mert egyrészt támaszkodhattunk már a kialakult, éveken át csiszolódott hagyományainkra, másrészt az elmúlt évek történései miatt egyfajta újrakezdés is volt ez az út a zarándoklat, a szervezői közösség és az egyes résztvevők számára is.
Az idénre választott igeszakaszok is ezt a lelkületet tükrözték: idén az evangéliumi részlet és mottó (“Uram, kihez mennénk?” (Jn 6,68)) mellé egy zsoltárt is választottunk: “Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!” (Zsolt 51,12).
Körülbelül 85 fővel vágtunk neki idén az útnak, vegyesen visszatérő és új zarándokok alkották a közösséget, amelyhez idén többé-kevésbé szorosan kötődő, saját szervezésű csapatok is csatlakoztak. Július 5-én találkoztunk Győrben, ahol a zarándokok megismerhették egymást, a zarándoklat hagyományait, a zsolozsmázás módját és a győri bencés közösséget. Másnap a házigazda áldásával indultunk Pannonhalmára. Kismegyeren szokás szerint elimádkoztuk a laudest, majd a hol már kész, hol még épülő kerékpárúton hagytuk el a várost. Idén is nagy melegben jártuk az utat, az első napok hosszú napos szakaszai mindig nehezek, jól esett hát Győrságon megpihenni a vendégszerető helyiek körében. Itt a frissítők és a zsíroskenyér mellett a Kisalföld stábja is várt minket, akik röviden elbeszélgettek a résztvevőkkel. Innen már nincs messze Pannonhalma, kora délután meg is érkeztünk, a nap hátralévő részét pihenéssel, imádsággal, beszélgetéssel töltöttük.
Másnap az egyik leghosszabb szakasz állt előttünk Bakonyszentlászlóig. Ravazdon hideg vízzel és nyitott templommal vártak minket, rövid pihenő után indultunk tovább a Sokoróba: a Gic előtti dombok és az onnan a Bakonyra nyíló panoráma a zarándoklat egyik ikonikus helyszíne. Késő délután érkeztünk meg Bakonyszentlászlóra, ahol elfoglaltuk szállásunkat az iskolában, majd este Cirill atya tanítását hallhattuk a vesperásban Dávidról, az Istennel és a bűnnel való kapcsolatáról.
Innen hagyományosan kétfelé ágazott az utunk: a zarándokok nagy része a Kőris-hegyen át indult Bakonybélbe, egy kisebb “küldöttség” pedig Zircet vette célba, hogy jelképesen bekapcsolja a bencés monostorok közötti útba az ottani ciszterci közösséget is. Mindkét út tartogat szépségeket és nehézségeket is, az esti misén találkoztunk újra össze, ahol Izsák atya bűnről szóló tanításában összekapcsolta a két igeszakaszunkat. Szállást az új zarándokházban is kaptunk, és itt várt minket sokadik éve Jobbágy Lajos diák- és zarándoktársunk is bőséges vacsorával.
A következő nap a zarándoklat leghosszabb és talán legnaposabb része. A Szentkútnál a bencés közösséggel együtt elmondott laudes után Hárskút felé vezet az út, ahol a templomban mindig nagy szeretettel várnak minket, itt mondtuk el a napközi imaórát. Az időjárást figyelve némi aggodalommal indultunk innen tovább, de bizalmunk nem volt alaptalan: bár egész nap kerülgettek minket a fekete felhők, a 2015-ös vihar helyett idén száraz lábbal érkeztünk meg. Ebédre a márkói kulturális központban álltunk meg, majd a Sédet követve értünk be Veszprémbe. Itt évek óta a helyi bencés öregdiákok főznek nekünk finom vacsorát, sokakat motivál ez ezen a nehéz napon. Az esti misén Darnai János atya próbálta új irányokból megvilágítani az evangéliumi részt az eddigre már igencsak elcsigázott zarándokoknak.
Másnap Tótvázsonyba indultunk, így érkeztünk meg délelőtt Veszprémfajszra, ahol a falu határában a hársfákkal átölelt keresztnél idén is vártak már minket a helyiek zászlókkal és énekekkel. Együtt vonultunk be a templomba, ahová Odó atya érkezett misézni. Ezután hagyományosan végigjártuk a keresztutat, amelynek végén a feltámadás és a balatoni kilátás örömét is átélhettük. Ebéd után utunk olyan emlékezetes helyeken át vezetett, mint a 300 éves tölgy vagy a Recsek-hegy, ahonnan rövid pihenő után Hidegkútra értünk. Itt nem szoktunk sok időt tölteni, mert közel már a cél, de idén meglepetésünkre nyitva találtuk a templomot, ahol egy kedves néni várt meghatódottan várt minket, így betértünk egy kis időre, majd mentünk tovább Tótvázsonyba.
Az utolsó reggelen ránk ijesztett az eső, de aztán tovább is állt. Szokás szerint az utolsó napra csatlakoztak hozzánk azok, akik nem tudtak végig velünk jönni. Így gyalogoltunk együtt Balatonszőlőst érintve Aszófőre. Itt megálltunk egy rövid dinnyézésre, majd indultunk tovább Tihanyba. Szerencsére éppen elkészült a kerékpárút felújítása, ezen tudtunk haladni. A Tihany táblánál a szokásos sprintverseny és fotózkodás után felöltöttük a zarándokpólókat, és énekelve vonultunk be az apátságba.
Hagyományosan Richárd atya köszöntött minket, majd elmondtuk a napközi imaórát, és kisétáltunk ebédelni a teraszra. Az esti miséig hátralévő időt ki-ki ízlés szerint a Balatonban, egy fagyizóban vagy a szálláson tölthette, majd hat órakor együtt vonultunk be a templomba az ünnepi vesperás-szentmisére, így végül igazából is megérkeztünk úticélunkhoz. Jeromos atya prédikációjában Szent Benedek életéből kiindulva mindannyiunk saját prófétai küldetésére hívta fel a figyelmet, és a szentmise végén is ennek megtalálását és hűséges követését kérte a jelenlévők számára, így további útravalót adva nekünk is.
Az ünneplést követő hagyományos agapé jó alkalom a találkozásokra zarándoktársakkal, korábbi résztvevőkkel és a többi ünnepre érkezővel, de bizonyos mértékig már a búcsúzás is megkezdődik. Van, aki már az ünnep után elköszön, de idén is sokan maradtak még másnap közös laudesre, reggelire és egy rövid kiscsoportos megosztásra. Végül azonban mindenki saját életébe visszatérve folytatta saját zarándokútját, küldetését – amely sokunkat biztosan újra visszavezet majd erre a zarándoklatra.
A Bencés Diákszövetség az elmúlt évekhez hasonlóan idén is támogatta a zarándoklat megrendezését, amelyet ezúton is köszönünk.
Molnár Márton (Ph 2007)